Teret tartok az Önmagaddal való kapcsolódásodhoz...
Nyisd ki a lelked és engedd magad megérkezni!
Rólam
A küldetésem, hogy tiszta csatornaként tudjak jelen lenni a hozzám kapcsolódók számára, hogy általam, rajtam keresztül tudjon megnyilvánulni a Forrás ereje, hogy így tudjon megérkezni a szükséges útmutatás, információ, fényenergia, amire éppen szükséged van.
Hiszem, hogy a boldogsághoz, harmóniához és a teljességhez vezető út saját belsőnk felfedezésén keresztül vezet. Hiszem, hogy ha bármin változtatni szeretnénk az életünkben, akkor először szükséges azt elfogadni, megérteni, hogy miért is jött létre, mi célt szolgál, mi az, amit meg kell tanulnunk belőle. A változáshoz először bele kell nézni a tükörbe és meg kell ismerni Önmagunkat. Hogy kik is vagyunk valójában.
Tevékenységek
Visszajelzések
Szeretném neked megköszönni ezt az alkalmat, számomra egészen katartikus és gyógyító erejű volt a szertartás.Meglepődve és egyúttal hálával tapasztaltam, hogy milyen hamar milyen mély folyamatokba tudtuk beleengedni magunkat, milyen "önzetlenül" tudtuk átérezni egymás tapasztalatait, és megélni az ott létrejövő közösség gyógyító és megtartó erejét.Nekem ez volt az első ehhez hasonló "csoportom", emiatt külön köszönöm, hogy ilyen teret és bizalmat tudtál teremteni.
A hétvége egy csodálatos utazás volt a női lét világa körül. Van, amit szavakkal nem lehet kifejezni, hanem jelenlét, tapasztalás szükséges. Az a tér, ami ott fogadott a béke, a megnyugvás, a tiszta szeretet, az őszinte segítő szándék, gondoskodás árasztott el.Egy varázslat, amit minden, lánynak, nőnek, asszonynak érdemes átélnie, hogy közelebb kerüljön önmagához és ismerkedjen benső világával.Rengeteg információval és tapasztalattal gazdagodtam, amik segítségével a női lét működését jobban megértve könnyebben, inspirálva és megtisztulva áramlok tovább az utamon. Hála és köszönet.
Ildi
A hétvégénkre nincsenek szavak. Különböző gyakorlatok ( jóga, meditáció, tánc, szeretetteljes kapcsolódások) segítségével felfedeztük és megerősítettük női központunkat, erőnket. Különösen hálás vagyok a méhtisztító gyakorlatokért és táncért, amely során sok fájdalmat és félelmet tudtam elengedni. Azóta is hatása alatt vagyok, nyugodtabbnak, kiegyensúlyozottabbnak érzem magam. Egységbe kerültem önmagammal. A két nap során gyorsan egymásra hangolódtunk és elfogadó, szeretetteljes légkörben tudtunk dolgozni magunkon, kapcsolódni, gyógyulni. Még egyszer köszönöm a lehetőséget, a segítséget, a szeretetedet és a lányoknak is, akikkel együtt voltunk! Még találkozunk! Ölelés:
Tündi
Még egyszer szeretném megköszönni a szombati Munay-ki szertartást, nagyon felemelő élmény volt, tényleg Csoda történt azon az estén.
Megcsináltam ma a tegnapi meditáicód ès csodálatos volt. Valami olyan hihetetlen erőt találtam magamban amire most nagyon szüksègem van. Köszönöm!!! Hálás köszönet a munkádèrt, szerintem nem is tudod mekkora segítsèg ez!!!!
Ági is the most amazing yoga teacher. If you want to de-stress, limber up, strengthen up, connect with your body / your energy, connect with others- I can’t recommend highly enough!
Ági mellett mindig biztonságban érzem magam. Számomra egy olyan erőt közvetít, ami melegséget adó, de mindamellett megtart és átölel. Egy másik hasonlattal élve olyan mint a Víz, lágy, selymes, de erejénél fogva kitisztít minden oda nem illő dolgot. Szívből ajánlom mindenkinek megtapasztalni ezt az érzést.
Cs. Ági
Örülök, hogy megismertelek. Nagyon tiszta, kedves és jóérzésű embernek tartalak. Jók voltak a jóga gyakorlatok, csoportra szabottan állítottad össze. Van univerzális erőd és át tudod adni. Osszd a Fényt.
B. Ágnes
Előző
Következő
Kapcsolat
Szeretettel várom, hogy kapcsolódjunk!
Telefon: +36 30 237 9045 | E-mail: kiss.agnes@magicca.hu