A párkapcsolat életünk egyik legfontosabb területe, amely által igazi önismereti utat járhatunk be, és megérkezhetünk a kiteljesedés és az egység terébe. Amennyire csodálatos és gyönyörű tud lenni egy kapcsolódás, annyira tud feladatokat és kihívásokat állítani elénk.

Emberként él a lelkünkben a vágy, hogy megtaláljuk azt az igaz társunkat, akivel meg tudjuk tapasztalni az isteni szerelmet, azt a minőséget, amikor teljesen át tudjuk adni magunkat a másiknak, amiben ki tudunk teljesedni és megérkezünk a tökéletes önátadás, feloldódás örömébe.

És annak ellenére, hogy a lelke mélyén minden embert ez a vágy vezérel, mégis nehezen tudunk ide megérkezni. De hát nem is meglepő, hiszen mennyi seb, sérülés, nehéz tapasztalás, hiány torlódott fel már bennünk nőkben és férfiakban egyaránt, egyéni és kollektív szinten is az elmúlt évszázadok, évezredek során. Így nem csoda, hogy van mit kidolgozni, tisztítani, gyógyítani magunkon, hogy közelítsünk a vágyott kapcsolódáshoz. És itt is, mint az élet más területein is, egyetlen dolgot tudunk tenni, hogy Önmagunkat szabadítjuk fel, Önmagunkat szeretjük át annyira, hogy meg tudjunk ide érkezni.

Hatalmas falakat vagyunk képesek magunk köré vonni, sokszor anélkül, hogy ennek tudatában lennénk. Még magunk elől is képesek vagyunk elrejteni őket. Félünk az újabb csalódástól, fájdalomtól, kiábrándultságtól, és ezért nem merjük megengedni magunkat a sebezhetőséget. De hát hogyan tudnánk, ha még nem gyógyultak be a sebeink? Ha nem szereztük vissza az elvesztett erőnket és önbizalmunkat? Ha valójában nem hisszük el, hogy szerethetőek vagyunk. És mindez függetlenül attól, hogy van-e jelenlegi kapcsolatunk. Sokszor ott is a felszín alatt ugyanezek a sebek és mechanizmusok működtetnek minket. Félünk a teljes bizalmunkat odaadni valakinek, és sokszor képtelenek vagyunk a teljes önátadásra, a valódi befogadásra. Nem tudjuk önmagunkat tisztán felvállalni és képviselni, hiszen fogva tart minket a hosszú évek alatt belénk égetett megfelelési kényszer.

Másik oldalról pedig valójában nem hisszük el, hogy tényleg létezik az a pár, aki méltó társunk tud lenni. Vagy ha létezik, miért is pont minket választani. Mennyiszer hallom ezt a kérdést a hozzám forduló nőktől. És sokat hallgattam saját magamtól is régen.

Valójában képesek vagyunk felnézni a férfira/nőre? Képesek vagyunk látni a valódi énjét, az erejét? Képesek vagyunk megérteni a múltját, mitöbb a közös múltunkat? Vagy még futnak bennünk a régi programok és hitrendszerek, amelyekkel szinte megbélyegezzük őket? Képesek vagyunk a folyamatos hibáztatást körforgásából kilépni, és elindítani valamit egy teljesen új szinten?

Szerintem itt az ideje, hogy egyre többen végleg letegyük ezeket a régi sebeinket, hogy meg tudjunk érkezni egy teljesen új, valódi, egységen alapuló kapcsolódásba.

Szeretettel várlak egyéni konzultációra, vagy a csoportos foglalkozásaimra, ha úgy érzed, hogy támogatni tudlak az utadon.