Ingyenes anyagok

ELLAZÍTÓ ÉS FELTÖLTŐ RELAXÁCIÓ A MINDENNAPI NYUGALOMÉRT

Ajándék Videó

A relaxáció a jóga gyakorlásunk és a mindennapi életünk egyik legfontosabb része, de valahogy mégis kevés figyelem és még kevesebb idő van rá. Folyamatos rohanásban vagyunk, mindig aktívak vagyunk, mindig csinálunk valamit. Közben meg azt érezzük, hogy rohan az idő, hogy fogytán az erőnk és hogy elfáradtunk.

Nagyon fontos, hogy a mindennapjainkban az aktív és a passzív állapotok megfelelően kiegészítsék, váltsák egymást, hogy egymást kövessék az aktív, a pihenő, a feltöltő és a feldolgozó tevékenységek. Így tudunk teljességgel, tiszta jelenléttel benne lenni a pillanatban. Amikor nemcsak árnyékként követjük Önmagunkat. Bármelyik állapot túlsúlyba kerül, kibillenést okozhat. Amikor túlzottan aktívak vagyunk, mindig cselekszünk, akkor egy idő utána elfogy az erőnk és elfáradunk, hosszú távon ez akár kiégéssé is vezethet. Amikor pedig túlságosan passzív állapotban vagyunk, akkor egy idő után elveszítjük a lendületünket, a motivációnkat, a lelkesedésünket. És úgy érezhetjük, hogy nem igazán haladnak előre a dolgaink.

Mindkettő jelenség tapasztalható, én azonban azt gondolom és látom, hogy a mostani világunkban, legalábbis a nyugati kultúrában, inkább a passzív állapot az, amit újra kell tanulnunk. Meg kell tanulnunk kicsit megállni, csendben lenni, önmagunkkal kapcsolódni és befelé figyelni. Mert ez az az állapot, amiből igazán töltekezni tudunk, amikor hozzáférünk a saját erőnkhöz, erőforrásunkhoz, belső magunkhoz.

A semmittevés tétlenséggé frusztrálódott, értéktelen, haszontalan minőséggé vált. A mai kor emberére legnagyobb kihívást a túl sok információ befogadása, az állandó megfelelés és cselekvés kényszere jelenti. Így a legnagyobb segítsége a csend, a megpihenés, a megállás képessége jelentheti.

De nézzük meg egy kicsit, hogy miért is olyan hasznos a relaxáció. Egyszerűen fogalmazva a relaxáció gyakorlás célja a tudatos test és elme lazításával a testben, elmében lévő feszültség, a túl sok emóció emésztése és elengedése, amely a szabadság, a könnyedség, az erőnlét érzetéhez vezet. Relaxáció abban segít minket, hogy képessé váljon a rendszerünk megemészteni a befogadott minőségeket, és elengedni azt, ami jelenleg emészthetetlen.

Jól hangzik, ugye? Te is vágysz egy kis feltöltődésre?

Fogadd szeretettel tőlem ezt a 25 perces nyugtató és feltöltő relaxációt és töltsd fel az elemeidet.

Scroll to Top