Blog

Áramló női jóga

A női jóga gyakorlása során jellemző, hogy az egyes gyakorlatokat folyamatos mozgásban, áramlásban végezzük. Hullámzunk, körzünk, különféle módokon nyolcasokat rajzolunk a térbe a testünkkel, vagy vizualizálunk. A mozdulat intenzitását, gyorsaságát, a test pulzálását mindig egyénileg választjuk meg, az éppen aktuális állapotunknak, testünk vágyának, igényének megfelelően.

De miért gyakorlunk így, és miért van ilyen áldásos hatással a nőkre, a női testre, az érzelmekre és a női elmére?

Itt azért zárójelesen megjegyzem, hogy természetesen a férfiakra is jó hatással van, hiszen a bennük lévő női energiák kiegyensúlyozásában is rengeteget tud segíteni ez a fajta áramlás, így számukra is hasznos ilyen típusú gyakorlással kiegészíteni a már meglévő rutinjukat. De most én női jóga oktatóként elsősorban a nőkről és a bennük lévő női energiákról szeretnék írni.

A női erő, a női (feminin) energia egy áramló, pulzáló, hullámzó, folyamatosan mozgásban lévő kreatív, alkotó erő. A női test és a női hormonális rendszer folyamatos mozgásban, változásban van, akár egy teljes életkört, az egyes életszakaszokat, vagy egy havi ciklust veszünk figyelembe. Sajátos ritmusunkban haladunk egyik állapotból, minőségből a másikba. A kinyílásból, megnyílásból táncolunk át a befogadásba, onnan a megtartás és táplálás misztériumába, hogy amikor eljött az idő, az elengedést, kiárasztást gyakorolhassuk. Majd egy kis megpihenés után újra és újra kezdjük ezt a mágikus kört. Minden hónapban lezajlik bennünk ez a folyamat, minden alkalommal, amikor gyermeket hozunk a világra, amikor valamilyen projektet, tervet, vágyat valósítunk meg, és még sorolhatnám. Ha jobban megfigyeljük, akkor egyszerre párhuzamosan több ilyen folyamatban is benne vagyunk. És ennek az áramlásnak, a megújulásnak, folyamatos változásnak a képessége bennünk van. A legtöbbször természetesen működtetjük, mindenféle elakadás és kihívás nélkül.

Probléma ott merülhet fel, amikor valamelyik minőségben elakadásunk van, nehezen engedjük meg magunknak azt az állapotot, vagy éppen nem tudunk belőle kijönni. Van, amikor nehezebben tudunk megnyílni és befogadni, de van, amikor az elengedés jelent kihívást.

És többször látom azt is, hogy a pihenést, a feltöltődést nem adjuk meg magunknak. Erről majd még írok részletesebben, de szeretném itt is kihangsúlyozni, hogy a pihenés és feltöltődés is része az áramlásunknak. És ez nem az az állapot, amikor nem csinálunk semmit, nem történik semmi, és semmi értelme sincs. Nagyon is történik. Csak a láthatatlanban, a mélyben. Ilyenkor töltjük fel önmagunkat, az energia tankunkat, gyűjtjük az erőt a ciklusunk aktívabb szakaszaira. Ha ezt nem adjuk meg magunknak, akkor az aktívabb fázisokban sem tudunk megfelelő hatékonysággal részt venni, csak egyre fáradtabbak, enerváltabbak és fásultabbak leszünk. Amitől csökken a kreatív erőnk, a kinyílásra és befogadásra való vágyunk, a végén megtartani és teremteni pedig már nem lesz mit és miből. Ugye milyen fontos a minőségi és valódi feltöltődésre szánt idő? Ne spórold le, mert nem éri meg. Minőségileg a jóga órán a relaxáció során gyakorolhatjuk ezt az állapotot. De összességében ezt egy teljes női jóga gyakorlás is beöltheti ezt a szerepet, mint hasznosan eltöltött énidő.

Visszatérve az áramló gyakorlásra, megtanít minket, hogy könnyedén haladjunk egyik minőségből a másikba, lágyan, természetes módon hullámozzunk végig az egyes fázisokon. Testileg, lelkileg és mentálisan is képesek legyünk természetes ritmusunkra hangolódva működni. A fizikai testtel és mentálisan végzett hullámzó, körző gyakorlatok rendkívül hatékonyan tudják kitisztítani az energetikai elakadásokat, blokkokat és indítják be az energia egészséges áramlását, amely kedvező hatással lesz a lelki és fizikai gyógyulásra is.

Így a női jóga gyakorlás során nagy hangsúlyt fektetünk a finomenergetikai gyakorlatokra, saját testünkkel való kapcsolódásra, vele való beszélgetésre. Hogy képesek legyünk meghallani mit üzen nekünk, mire van szüksége. Éppen akkor, abban a pillanatban. Nagyon fontos ennek az azonosítása, hiszen a folyamatos változás miatt, ami tegnap jól esett, lehet ma már nem fog, és másra lesz szükségünk.

Sokszor tapasztalom, hogy a női jóga gyakorlásom egy belső imává, belső tánccá alakul át, amely során teljességgel tudok kapcsolódni önmagamhoz, saját lényemhez.

Ha Te is szeretnéd ezt az áramlást megtapasztalni, szeretettel várlak a csoportos és az egyéni női jóga foglalkozásaimon.

Szeretettel várlak egyéni konzultációra, vagy a csoportos foglalkozásaimra, ha úgy érzed, hogy támogatni tudlak az utadon.

Egyéni kezelésekre a Kapcsolat menüpont alatt található elérhetőségeimen lehet bejelentkezni. 

A csoportos foglalkozásokat az Események menüpont alatt találod.

Várlak szeretettel,
Ági

Scroll to Top